Hírek

Új Szponzor

2016. február 25.

alairas_15.JPGÖrömmel jelentjük be, hogy Haranghy Csaba a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke és Andrusch János a Manta Swim Kft igazgatója aláírták megállapodásukat, melynek értelmében a Manta biztosítja válogatottunk felszerelését a 2016-os és 2017-es évben a szerződésben meghatározottak szerint.

Ezen túlmenően a Magyar Szinkronúszó Szövetség tagegyesületei is lehetőséget kapnak arra, hogy a Manta termékeit nagykereskedelmi áron vásárolják majd meg (a szövetség koordinálásával), továbbá az érvényes versenyengedéllyel rendelkező szinkronúszó sportolók egyéni vásárlásaik során 5% kedvezményt kapnak a Röppentyű utcai SwimStore-ban kártyájuk bemutatásával.

Nemzeti csapatunk számára a Manta egyedei tervezésű fürdőruhákat és egyéb termékeket fog készíteni a közeljövőben, annak érdekében, hogy az egységességen kívül, színpompás és látványos legyen csapatunk megjelenése a nemzetközi versenyeken. Az egyedei tervezésű, limitált kiadású termékek a versenykártyával rendelkező sportolók számára is elérhetőek lesznek, korlátozott számban.

Néhány szó az új szponzorunkról:

A Manta Swim Collection egy magas technológiai szintű, kiemelkedő ár-érték arányú úszómárka. A világ egyik legismertebb úszómárkájának 17 évi gyártási és 21 évi forgalmazási tapasztalatát felhasználva alkották meg a Manta Swim Collection-t. Az úszótermékek alapanyagai Olaszországból származnak és Magyarországon készülnek. A designról magyar és olasz tervezők gondoskodnak. A versenyúszóktól a strandolókig, az uszodáktól a tengerpartig kiváló ár-érték arányú termékekkel látják el az aktív életet élőket.

www.mantaswim.com

Versenynaptár

Nincs találat